Gasztrofesztről

A kamocsai gasztrofesztivállal egy olyan rendezvényt szerettünk volna létrehozni, ahol a látogató a zenei programokon kívül többet kap a megszokottnál. A rohanó, anyagias és az értékes baráti kapcsolatokat egyre inkább háttérbe szorító mindennapokban szerettük volna visszaszerezni a baráti beszélgetések, a nagy találkozások és a gondtalan szórakozás örömét. Úgy véljük, mindezen értékek összefüggésbe hozhatók a bográcsozással, a kóstolással, a kiadós lakomákkal.
Büszkén mondhatjuk, hogy rendezvényünk egyedülálló az országban, és egyre inkább válik népszerűvé a környékbeli országokban is. Kiemelkedő látogatottságának és elismertségének köszönhetően a Szlovák Rekordok Könyvében 3x egymás után értük el a legnagyobb szlovákiai gasztrofesztivál címet, legutóbbi évben 234 csapattal, melyek között megtalálhatóak voltak magyarországi, német, román, csehországi, valamint szerbiai csapatok is.
A készülő ételkülönlegességek mellett célunk a jó hangulat megteremtése is, így nagyban értékeljük a csapatok kreativitását, a főzőhelyek dekorációját és persze a jó hangulatot is!
Fesztiválunk célja, hogy ne csak a főzőcsapatok és baráti körök igényeit elégítse ki, de ugyanúgy látogatóként, kóstolóként érkezők igényeit is. Ennek érdekében több színpadon kínálunk zenei programot, kézműves és családi programokat kicsiknek és nagyoknak, valamint élőzenés táncházat és bemutatókat a tájegységek étel-ital kínálatából.
A gasztrofesztivál 2017-től egy új helyszínnel bővült, a Régiók Ízei fesztivál területtel, mely oroszlánrész szerepet vállal a tradíciók bemutatásában, megőrzésében és átadásában. Célja, hogy élethűen prezentálja a mikrorégiók településeinek sokszínűségét, azok tájjellegű gasztronómiai finomságait, tájegységek népszokásait és néphagyományőrző tevékenységeit.
Az OÁZA Nemzetközi Gasztrofesztivál gasztronómiai és kulturális élvezetekkel teli, kitűnő hangulatú és érdemi időtöltést kínál minden kedves látogatónak!

Jó étvágyat, jó szórakozást és élményekkel teli napokat kívánunk!